Németország látnivalók
Ha valaki Európai körutat tenne, nem érdemes kihagynia Németországot. Lehet, hogy sokakban még a mai napig is szörnyű élményeket idéz fel Németország nevének puszta olvasása is, de most bebizonyítom Önnek hogy semmi félnivalója nincs a mára már Európa ipari-, és gazdasági nagyhatalmává lett országtól.
Első érvként az utazáshoz, talán az ország földrajzi elhelyezkedését kellene megemlítenem. Németországot először is Európa 3 legnagyobb folyója szeli át: a Duna, az Elba, és a Rajna. Ezek közül is Németország legfontosabb folyója a Rajna. Vízhálózati sűrűségéből következik, hogy az ország egész területére kiterjedt volt a tutaj használata, ami a távolsági kereskedelmet könnyítették meg. Ezen a fából készített „járművön” szállítottak például: bort, kézműves termékeket, mezőgazdasági terményeket.
Nem árt tudni azonban, hogy most egy 861-ben megalakult országról van szó, ezért, meg persze a hosszú ideje tartó fennállásának köszönhetően, Németország gazdag turisztikai látványosságban.
Vegyül először Németország fővárosát: Berlint. A város jelképe a Brandenburgi kapu, amely az 1780-as évek végén épült fel. Az úgynevezett oszlopos előcsarnok, az athéni Akropolisz mintájára. 12 dór stílusú oszlopból áll. Ezeknek tetején egy fogat van, amelyen a győzelem istennője Viktória áll. Az építmény az Under den Linden nyugati végénél áll a berlini dóm és a Múzeum-sziget szomszédságában. A Múzeum-szigetet 1999 óta védi az UNESCO.
Ugyancsak Berlinben található a rokokó stílusban épített Német Állami Opera, az Állami Könyvtár, illetve a berlini püspökség központja, a Hedvig-katedrális.
A város legismertebb bevásárló sétánya a Kurfürsterdamm, amely számos üzlettel, hotellel és étteremmel várja a Berlinbe utazókat. A Kurfürsterdamm keleti meghosszabbítása: a Tauentzienstraße. Itt található Európa legnagyobb kávéháza, a KaDeWe. A kávéház a 22 emelet magas, számos étteremnek, irodának és üzletnek otthont adó Európa-centerben található, amelytől 3 km-re helyezkedik el a Tiergarten (Állatkert).
A főváros a múzeumok kedvelőinek is tartogat kincseket. A már említett Múzeum-sziget 20 múzeumnak ad otthont. Itt található meg az iszlám művészetek múzeuma a Bode-Museums, az Új Nemzeti Galéria, a Régi Nemzeti Galéria, a Telekommunikációs Múzeum, a Berlini Galéria és így tovább.
Fontos megemlíteni még egy pár várost, melyet érdemes útitervbe vennünk.
Drezda: Szászország (német szövetségi tartomány) fővárosa. Ez Németország gazdasági és egyben pénzügyi fővárosa. Kulturális jelentősége miatt, az Elba Firenzéjének is szokták nevezni (Elbflorenz).
Bamberg: Németország egyik egyetemi városa, területét illetőleg akkora mint Szeged 5-ször. Rengeteg középiskola, főiskola és egyetem áll ebben a városban. Bamberg jelképe a Bambergi dóm, amely az ott található Szent Istvánt ábrázoló (még fiatalkorában) szoborról híres. A hiedelmek szerint I. Szent László itt kérte meg Gizella kezét. A város a színház kedvelőjét sem hagyja ki. 10 színházával hívogatja az előadások szerelmeseit.
Bremen: egyértelmű, ha valaki a régi épületek, turisztikai látványosságok szerelmese, akkor Bremenben (magyarul: Bréma) van a helye. A reneszánsz stílusú régi városháza Bremen piacterén áll. Az épületet 2004-óta az UNESCO védi.
München: az építészet fellegvára. Falai között a román stílustól a reneszánszig, a szecessziótól a historizmusig minden stilisztikai irányzat megfigyelhető. Ha kulturális fővárost kellene választani, természetesen München kapná meg ezt az elismerő címet. Több mint 30 Múzeum több világhírű rendezvény (Oktoberfest)
A vasúthálózat tökéletes, az országban több reptér is van. Az autóbuszok is sűrűn közlekednek. Az autópályák tökéletesen járhatóak, igaz, mint mindenhol dugókra nagyvárosok körül kell számítanunk.
Németországba már egész olcsón eljuthatunk. Repülőjegyet már akár 10-20 ezer Ft-ért is kapunk, és mivel nincs zónakülönbség, az óránkat sem kell állítgatnunk.